Naprakészen, humánusan és kreatívan az öregedés ellen

Naprakészen, humánusan és kreatívan az öregedés ellen

Naprakészen, humánusan és kreatívan az öregedés ellen

Az öregedés ugyanúgy működik Magyarországon is, mint bárhol a világon. Vannak, akik viszont éveket letagadhatnak; és „biztonságosabban”, „diszkrétebben” öregszenek meg, és korosan is élettel teliek és mosolygósok üde bőrükkel. Mi a titkuk?

Balázs feleségének – amióta ismeri-, gyönyörű szép hosszú, rozsdásan csillogó barna haja van. Mondhatni inkább volt. Ugyanis egy reggel, nem olyan rég odament hozzá és azt mondta neki:

„Te észrevetted, hogy kezd teljesen fehér díszben pompázni a hajam?”
Persze, hogy észrevette. Már hónapokkal azelőtt, de neki csak aznap reggel esett le.

Miközben férje alig figyelt rá, ő hevesen ecsetelte, hogy egy reggel zuhanyzás után, amikor épp törülközött; észrevette, hogy combjain a bőr olyan…másnak tűnik.

Az ott lévő bőr is kezdte egyértelműen tanújelét adni, hogy öregszik.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, ha nem edz folyamatosan, akkor a lábán lévő izomtömeg érdekesen reagál majd: egy nap arra ébred, hogy elfárad és fáj a combja, ahogy épp felfelé battyog a lépcsőn a bevásárlószatyorral.

Régen néhány kemény edzés elég volt ahhoz, hogy visszanyerje alakját, formáját és erőlétét, mostanában viszont már nem jellemző, hogy könnyedén visszarendeződne a korábbi állapotba.

 

AZ ÖREGEDÉS ÉS A FRANCIA MENTALITÁS – HOGYAN ÉRDEMES HOZZÁÁLLNI?

A francia nők többsége a negyvenes és ötvenes éveiben is vonzó jelenség. Ugyanis egy különleges hozzáállással viszonyulnak az öregedéshez: nekik a legfontosabb a lelki-szellemi beállítottság. A maguk helyén kezelik a korukat, és kihozzák belőle a maximumot.

Ha emelt fővel akar szembenézni az öregedéssel, akkor számot kell vetni a korral járó belső és külső változásokkal.

Valahányszor kezébe vesz egy könyvet, elolvass egy cikket egy női magazinban, megnéz egy műsort a tévében, néha folyton az unalomig ecsetelt mondandókkal találkozik: fontos az egészséges táplálkozás, a mozgás, az egészséges életmód. Egy valami mégis hiányzik a felsorolásból: a hozzáállás.

Ha megfelelőn tud viszonyulni a korához. Ez az örökifjúsági elixír.

40+ IS VAN ÉLET, MILYEN VÁLTOZÁSOKAT TAPASZTALHAT, ÉS MIT TEHET ELLENÜK?

Amikor elfújjuk a 40-es számot a tortán, még sokan nem sejtjük: azt, hogy néhány éven belül már félhomályban nehezebben olvassuk el az étlapot (szemlencsénk ugyanis elveszti alkalmazkodóképességét).

Miután zsebünkbe kerül a nagy hévvel beszerzett stílusos olvasószemüveg, néha szembetűnik az öregedés egyéb tünetei is: a csökkenő melanintermelés miatti ősz hajszálak, a bőrsejtek csökkenő kollegéntermelésének hála a kis finom ráncok, a merevebb izmok, az ülő életmód miatti hátfájás.

Egyre jobban mutatkoznak meg újabb és újabb sejtekben az eltelt évtizedeke hatásai.

Ötvenes éveinktől már izomból, csontból és zsírból is kevesebb lesz. Az emésztés egyre inkább lelassul, nem csoda, ha már nem nyomunk annyit a mérlegen és nehezebben is nyerjük vissza a pár kiló felszedett súlyt.

MI LENNE TEHÁT AZ EGÉSZSÉGES ÖREGEDÉS RECEPTJE?

Az Egészségügyi Világszervezet egy több mint 150 ezer személyre (kb. fele nő) kiterjedő vizsgálat során arra a következtetésre jutott, hogy a minőségi táplálék a 60 felettiek életét meghosszabbíthatja.

Amit megeszünk, megiszunk hatással van arra, hogy hány éves korunkig élünk.

És arra is, hogy kényelmesen és komfortosan, élettel telien és hosszútávon biztonságos életkörülmények között tudunk-e élni.

A vacsoránk és az ahhoz fogyasztott ital is befolyásolja az életünk hosszát. De ezt érezhetjük abban is, hogy nem fáj a hasunk, van energiánk dolgozni és aktívak vagyunk.

Élettartam növekedéséhez az első igazi áttörést az hozza, ha megtanulja felismerni a láthatatlan ellenségeket is: a levegőben, bőrön, élet különböző területein hemzsegő mikrobákat, és azt az eredményüket, képességüket, hogy milyen betegségeket okozhatnak.

BÁRMIT ESZÜNK, ISZUNK, ÉRINTÜNK MEG, A MIKROBÁK MINDENÜTT JELEN VANNAK- MIÉRT FONTOS EZ AZ EGÉSZSÉGÜNKET ILLETŐEN?

Molekuláris szinten az oxidációs stressz során a szervezetbe jutó oxigénmolekulák a sejtjeinkkel reakcióba lépnek. Ez energiatermelődéssel jár, és a folyamat melléktermékeként nagy reakcióképességű molekulák, ún. szabad gyökök képződnek.

Ezek a szabad gyökök és az ún. prooxidáns molekulák a sejten belül károsíthatják a DNS-t, a sejtfehérjéket, sejtmembránt és a sejt vázát.

A szabad gyökök nemcsak a szervezet általános öregedésében játszanak szerepet, hanem a gyulladásos folyamatokban, a rák kialakulásában, a bőr napfény vagy a dohányzás által okozott öregedésében is.

Mi lenne az ellenszerük?

Az antioxidánsok.

Az oxidációs folyamatok során felszabadult szabad gyököket ők semlegesítik. Bekapcsolódnak a folyamatba és leállítják azokat.

Mivel az ásványvízekből viszont csak szervetlen anyagokat tudunk felvenni, így kb. 3-5 %-át tudjuk feldolgozni, hasznosítani ténylegesen. A zöldségből, gyümölcsből sem jutunk kellő mennyiségű antioxidánshoz. Tehát az okos folyadékfogyasztás azt is jelenti, hogy kivédjük az ivóvizek magas ásványianyagtartalmát, és a vegyi szennyeződéseket is.

A szervezet számára ideális víz alacsony ásványianyagtartalmú, magas ellenállású, mentes a lebegő szennyeződésektől, klórtól, nitráttól, kémiai anyagoktól, gyógyszertől, hormontól; molekulái rendezettek.

A TISZTAVÍZ BIZONYÍTOTT ÖSSZETEVŐKKEL LASSÍTHATJA AZ ÖREGEDÉS FOLYAMATÁT.

Például antioxidánsokkal.

LOURDES berendezések hidrogénben gazdag vizet állítanak elő, amely határozottan lassítja az öregedési folyamatokat. a LOURDES erős antioxidánsban gazdag vize hozzásegíti Önt az energikus közérzet fenntartásához.

Mutassa meg a barátnőinek, hogy van élet 40 felett is.
Méghozzá egészségesen!

Így elégedett lehet önmagával minden nap. Ennek köszönhetően megbarátkozhat a korával, mert tett a megnyugtató öregkor könnyebb megéléséért. Az élet nem csupán a fiataloké, ezért nem csupán akkor élvezheti Ön sem.